Sara Pennypacker: Pax


 Végre elérkezett a Prológuson a mindenki által annyira várt Borítómániás hét, ugyanis sokak között én is nagyon szeretem a szép borítóval megáldott köteteket. Bátran vállalom, hogy én bizony külső alapján szoktam könyvet választani, ugyanis fülszöveget nagyon ritkán szoktam olvasni, nem szeretek belefutni semmiféle spoilerbe se. Nem volt ez másképp Pax esetében sem, első látásra szerelembe estem, így egyértelmű volt, hogy nekem KELL ez a könyv. Igen, csupa nagy betűvel. Érdekes módon azt figyeltem meg magamon, ha kiszúrok egy könyvet magamnak, aminél azt érzem, hogy egymásra kell találnunk, akkor az általában tényleg valami nagy dolog lesz. Mármint nem csak esztétikai szempontból, hanem a történet olvasása közben is akkora élményt tudnak nyújtani. Több kötettel is jártam már így, azóta is megmagyarázhatatlan élményként gondolok rájuk. Talán nem is olyan jó szó, hogy megmagyarázhatatlan, mivel szerintem nem is kell ezt magyarázni. Pontosan emiatt olvasunk mindannyian, azért a plusz élményért, azért az apró "szikráért". És hogy egy kis rókának sikerült-e beindítania ezt a szikrát? A továbbiakban kiderül...
Író: Sara Pennypacker
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 248
Eredeti ár: 2799 Ft
Fülszöveg:     „‒ Külön, mégis együtt. Elválaszthatatlanul. Szóval… néhány napja biztosan tudtam, hogy Pax evett. Éreztem. Múlt éjjel megláttam a holdat, és tudtam, Pax is épp azt nézi, ugyanakkor. Gondolod, ha érzem, hogy Pax él, úgy is van?
    ‒ Igen.”

Pax és Peter azóta elválaszthatatlanok, hogy a fiú magához vette az elárvult kisrókát. Ám egy nap megtörténik az elképzelhetetlen: Peter apja bevonul a hadseregbe, és rákényszeríti a fiát, hogy szabadon eressze Paxot.

Nagyapjánál, otthonától háromszáz mérföldnyire Peter rádöbben, hogy az ő helye nem ott van – hanem Pax mellett. Az egyre közeledő frontra fittyet hányva felkerekedik, hogy újra együtt lehessen barátjával. Hajtja a szeretet, a ragaszkodás és a keserűség.

Eközben Pax, míg kitartóan várja, hogy kis gazdája visszatérjen, maga is kalandokba keveredik, és felfedezi a világot.

Szívbe markoló története barátságról, hűségről és arról, hogyan találjuk meg helyünket a világban.
 Szerintetek lehet különleges kapocs ember és állat között? Pax, egy róka, aki Peter mellett nevelkedett, így lehetséges, hogy egy vadállatból barát lett. Azonban ennek a kapcsolatnak sajnos véget kell vetni, ha nem is mindenhogyan, de fizikálisan mindenképpen, ugyanis Peter apukája a hadseregbe vonul, így a fiú a nagyapjához kerül. Fájdalmas a búcsú, és innen kiindulva rengeteg kérdés merülhet fel bennünk. Az eddig ház körüli élethez szokott róka mihez kezd majd a vadonban? Vajon Peter ennyire könnyen hagyja majd köddé válni ezt a különleges kapcsot? Természetesen Peter nem találja a helyét kis barátja nélkül, ezért hát útnak indul, hogy rátaláljon Paxra. Útján nagyon sok mindent sikerül megtanulnia, és miközben egyre inkább halad a célja felé, rá kell ébrednie, hogy talán nem is az az elsődleges cél, amit kitűzött saját magának. Paxnak is nagyon sok tanulnivalója és kalandja akad. Aztán, hogy hogyan is ér össze a kettő gondolat, a változások, a külön megélt tapasztalatok, az gyönyörű módon kibontakozva tárul a szemünk elé.

 Sokszor van az akár az életben is, hogy egy bizonyos dolog irányába szeretnénk tartani, de mindeközben elfelejtjük, hogy nem is feltétlen a kitűzött cél, hanem az oda vezető út az, ami lényeges. Több szempontból is igaz ez erre a kötetre is, ugyanis míg a történet fő vonulata egy bizonyos, igazából pár mondattal könnyen leírható eseményszál köré csoportosul, de igazából a közte tapasztalt apró momentumok, események, személyek azok, amik meghatározóvá tesznek mindent. Egyszerűen fantasztikus, ahogyan egy-egy szereplő karakterébe Sara Pennypackernek annyi életet sikerült belevinnie, hogy pontosan azoknak az eseményeknek az utóhatásait is bőrünkön tapasztalhatjuk, amiket nem is olvastunk. Talán az egész mű egy nagy karakterfejlődés, ami olyannyira kihatott rám is, hogy még olvasás közben én magam is fejlődtem.


 Előzőekben feltettem a kérdést az állat és ember közötti különös kapcsolatról, kapocsról, így illik, ha kifejtem én is a véleményem. Talán itt egy kicsit érdemes elvonatkoztatni, és nem feltétlen csak Peter és Pax viszonyát megvizsgálni. Úgy gondolom, hogy legyen bármilyen helyzet, bőven kifejezőek egyes megmozdulásaink, cselekedeteink anélkül is, hogy akár meg kellene szólaljunk. Ezt a fajta kiélezett megfigyelőképességet a róka esetében nagyon jól sikerült megragadni. A váltott nézőpontok közül Pax jelenetei voltak a kedvenceim, emberi nyelvre lefordított kommunikációjának köszönhetően. Szerintem ez okozhatta az egyik legnagyobb kihívást az írójának, hiszen egy emberi karaktert megfogni, ha nyilván összetett feladat, akkor is érdekesebb mindez egy róka esetében. Férfi, nő, felnőtt, gyerek, róka, ember, állat kérdése mindez? Ezek tesznek minket azzá, amik vagyunk, vagy valami teljesen más? Oly sok összetevő kell mindezek meggondolására. Megfoghatatlanság. Talán ez a legmegfelelőbb, amit mindennel kapcsolatban most érzek.

 Peter kalandjai egy nő, Vola házába vezetnek. Itt aztán érdemes fokozottan figyelni, hiszen megannyi "képpel", mondanivalóval operál továbbra is az írónő. Vola karaktere is igen kedvesnek bizonyult számomra, de jobban belegondolva egyik szereplő sem volt olyan, hogy ne tartottam volna érdekesnek, jelentősnek a szerepét. Ne várjon senki se több száz kiemelt szereplőt, kicsit így utólag olyan érzésem van, mintha egy távcsövön keresztül, kiélezett érzékszervekkel figyelhettem volna meg a történéseket. A hadsereg, háború kérdésében meg aztán pláne. Sok könyv koncentrál ezekre, talán a háttérben zajló eseményekre is, de ennyire mikroszinten tapasztalni a hatásokat egy kissé más szemszögből kifejezetten érdekesen hatott.

 Összességében egy különleges élményt kaptam Paxtól, amit biztosan meg fogok még ismételni. A gyönyörű illusztrációk csak még jobban különlegessé teszik ezt a kötetet. Senkit se tévesszen meg, nagyon nem csak gyerekeknek tudom ajánlani ezt a szépen megírt nagybetűs Művet. A tanulságok nem mindig olyan egyértelműen fognak érkezni, hogy az már szájbarágósnak tűnjön. Érdemes a sorok közé is tekinteni.

"– Hát akkor most melyik a fontosabb? Az otthonod hiányzik, vagy a rókád?
    – A kettő ugyanaz – felelte Peter, és maga is meglepődött rajta, milyen magától értetődő igazságot mondott."

Te megtaláltad már a saját otthonod? Én azt hiszem, igen...

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.

0 Megjegyzések