Sophie Hannah: A másik fele él


 Ilyenkor ősszel, valahogy sokkal jobban ráhangolódom a "borúsabb" hangvételű, kicsit nyomasztóbb könyvekre, így nem is volt kérdés számomra, hogy olvasott köteteim listáját Sophie Hannah pszichothrillerével is bővítsem. Úgy gondoltam, hogy izgalmasabb lenne egy egész hetet a Spilling Bűnügyi Osztálya című sorozatnak szentelni, így a Prológusnál további értékeléseket és extrákat is találhatnak a szemfülesek, akik hozzánk hasonlóan szeretik az ilyen jellegű köteteket. Tekintve, hogy a sorrendiség nem feltétlen számít a sorozatban, hiszen mindegyik kötet egy külön nyomozási ügyet jelenít meg, így a fülszövegek alapján az egyik legizgalmasabbnak A másik fele él című könyvet tartottam, ezért esett első sorban rá a választásom. Az elején kicsit nehézkesnek éreztem az olvasását, hiába villantott fel érdekes szálakat, az első oldalaknál valahogy elveszítettem az érdeklődésem. De, hogy sikerült-e a későbbiekben visszaszippantania a történetnek, 574 oldalon azért bőven akadt esélye rá, az a továbbiakból kiderül.
Író: Sophie Hannah
Kiadó: Kossuth Kiadó
Oldalszám: 574
Eredeti ár: 2990 Ft
Fülszöveg: Korábbi ​regényeihez hasonlóan Sophie Hannah most is csavaros kezdéssel indít – Aidan Seed bevallja barátnőjének, Ruth-nak, hogy megölt egy Mary Trelease nevű nőt, de kiderül, hogy az „áldozat" él, festőművész és a legtávolabbról sem „nyugszik békében". A történéseket nagyrészt Ruth egyes szám első személyű elbeszéléseiből ismerjük meg. A lány első pillantásra bosszantó jelenség. Így érez Charlie Zailer is, aki már nem a nyomozó osztályon dolgozik, hanem egyenruhás rendőrként teljesít szolgálatot. Őt keresi fel Ruth, hogy segítsen neki megnyugtatni a barátját, Aidant. Miért nem vallja be Ruth, hogy kő ment a cipőjébe és azért biceg, mit keres Charlie korábbi botrányáról szóló újságkivágás a rendőrségen felejtett kabátja zsebében, miért szalad el, ahelyett, hogy alávetné magát a rendes kihallgatásnak? Ráadásul Ruth egy közpark szélén lakik Spillingben, egy kapusházban, melyet körben zárt láncú kamerák őriznek, és miért leskelődik be az ablakán egy magánnyomozó? Ruth jelenleg Aidan, az elhivatott, tehetséges képkeretező műhelyében dolgozik segédként. Itt kapott munkát, mert korábbi munkahelyén egy galériában az egyik művész rátámadt, miután Ruth meg akarta venni a festményét, de a nő vörös festékkel lespriccelte. Később kiderül, hogy az erőszakos festőnő Mary Trelease, Aidan Seed állítólagos áldozata. A szövevényes történet folytatódik, a különböző szereplők újra és újra elmondják az eseményeket, minden elmondás során egyre több részlet világosodik meg az olvasó számára, ezért az olvasó soha nem lehet benne bizonyos, hogy ez az igazi, végleges változat. Valami gyanús dolog folyik, miközben Simon Waterhouse-t, aki immár Charlie Zailer nyomozó vőlegénye, gyilkossággal vádolják. A történet – ahogy az angol krimi 21. századi Agatha Christie-jének eddigi regényeinél megszokhattuk – Spillingben és környékén játszódik. Ezúttal a nők bántalmazása, valamint a gazdag magániskolák álságos világa áll a regény középpontjában.
 Ahogy a fülszöveg alapján is észlelhetjük, igazán bonyolult történetről beszélhetünk, már az alapsztoriját tekintve is. Aidan és Ruth kapcsolata egy igen érdekes alappillére az egésznek, ugyanis mindketten csupa titokzatossággal rendelkező, normálisnak éppenséggel nem is nevezhető személyek. Tekintve a tényre, hogy Aidan bevallja, hogy megölt egy nőt, aki mint nem sokkal később kiderül, nem is halt meg. A férfi ragaszkodik történetéhez, és ahogy egyre inkább nyílnak ki előttünk a részletek, úgy tűnik egyre kuszábbnak, és betegebbnek az egész történet. Chalie Zailer szintén központi szerepet játszik a történetben, ugyanis a nyomozás érdemi része az ő nevéhez fűződhet, ezáltal a másik oldalt képviseltetve, hogy aztán a végén kiderülhessen, pontosan milyen szálak is köthetők ehhez a már-már természetfelettinek tűnő esetben, pláne úgy, hogy a benne résztvevő személyek mindegyike igencsak furcsa, több sebből is vérző vallomásokat tesznek. A több szálon futó cselekmény a végére természetesen összeér, és minden információ a helyére kerül.

 A fő nyomozási szálunk mellett jött képbe Charlie és férje, vagyis a nyomozópáros életének egy-egy momentuma, melyet főként a történet elején boncolgatott az írónő. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy annyira nem tudtam ráhangolódni a lényegre, vagy ha úgy nézzük, akkor szerintem elvette a reflektorfényt a valóban izgalmas szálról. Nem is éreztem olyan jól működőnek ezt a magánéleti témát, habár kétségkívül része kell, hogy legyen bármilyen krimiről is van szó. Szerencsére a másik szál mellett ez annyira elhanyagolható volt, hogy könnyen átlendülhet rajta az olvasó, ha nem éppen hozza izgalomba a nyomozópáros fűszertelennek érezhető magánélete. Ezzel ellentétben a cselekmény központi szerepében tündöklő részeknek különös érzést keltő húzóereje van. Olyannyira olvastatja magát, hogy nem is olyan meglepő, ha csak úgy átrágja magát az ember, hogy minél jobban kibonthassa azokat a furcsa történéseket, ellentmondásokat, melyekkel szinte bármelyik szereplő személyiségében felfedezhetünk.

 Pszichothrillereknél talán elvárná az ember azt a különös atmoszférát, ami mint ahogyan a könyvben is említi, csak az emberek fejében alakulhat ki. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy szerintem ezt a történetvezetéssel, különleges karakterek által sikerül közvetítenie az írónőnek. De érdekesmód, mindezt úgy teszi, hogy közben egyszer sem operál félelmet keltő elemekkel, inkább a történet kibontásának izgalma visz előre, minthogy a félelem. "A cselekménybonyolítás magasiskolája" - szerepel a könyv hátulján, és ez valóban így is van. Olyan alapokon nyugszik az egész, hogy mindeközben többféle lehetőség is felsejlik előttünk, így akár többféleképpen is kibonthatóvá teszi az egészet Sophie Hannah.

 A szereplők közül a vallomásokat tevő, a könyv jelen bűncselekményében résztvevő karakterek szerepeltek legerősebben, és kicsit úgy érzem, hogy ők vitték előre azt. Nyomozók közül, bár Charlie személye érdekesnek bizonyul, mégsem adja át azt az igazi krimi érzést, mikor is a nyomozó teszi különlegessé, fordulatosabbá az egész cselekményt. Ellenben ezt a szerepet Ruth tökéletesen helyettesítette, sokkal izgalmasabb volt az ő felfedezéseit, ráeszméléseit követni, mint adott esetben Spilling nyomozóinak munkáját. Mindeközben Aiden és Mary, az állítólagosan meghalt nő, karakterei tökéletes bizonytalanságot okoznak bennünk, és mi magunk sem tudhatjuk, valójában merre is tartunk, ki milyen mértékben mond igazat, vagy ferdíti el azokat.

 Összességében az erős történetvezetés fellendítette a könyvvel kapcsolatos érzéseimet, így azt bátra merem azoknak ajánlani, akik valami különlegesre vágynak. Akik azonban nem ilyen tekintetben keresnek minőséget, hanem sokkal inkább a félelemkeltésre vágynak, azoknak nem biztos, hogy A másik fele él lesz a tökéletes választás. Az írónőnek sikerült egy olyan pszichothrillert alkotnia, mely semelyik másikkal sem hasonlítható össze, különlegesen egyedi. Így sikerül elérnie azt is, hogy a mellékszálaknál, nyomozóknál észlelhető "hiányosságokat" elfeledtesse, és a másik felére koncentráltasson. Mert A másik fele él.

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.


0 Megjegyzések