Róbert Katalin: Szelídíts meg!


 Az első, ami mellett egyszerűen nem mehet el szó nélkül az ember, hogy mennyire gyönyörű borítója van ennek a csodálatos könyvnek. Hát komolyan, annyira lenyűgözött már önmagában is, hogy bármikor a kezembe veszem, gyönyörködéssel kezdem az olvasását. Róbert Katalin Kezdjetek el élni! története nemrégiben okozott nagy meglepetést számomra, ugyanis akkoriban nem számítottam rá, hogy ennyire megfoghat egy ilyen jellegű történet. Annyira életszagú volt számomra, hogy azóta is bátran ajánlom szinte mindenkinek, kivétel nélkül. Kíváncsian vártam, hogy mennyire érvényesül majd ez a legújabb könyvében, ugyanis azzal annak idején magasra tette azt a bizonyos lécet, a képzeletbeli, talán nem is annyira tudatos elvárási listán. A Prológusnál kiváltképp nyomon követjük magyar íróink munkásságát, én pedig már-már az egyik legnagyobb képviselő vagyok, aki nagyon szereti munkáikat, így esett, hogy újabb Magyar írók hetét tartsunk, aminek keretein belül most írhatok nektek erről a könyvről. Sikerült-e megszelídítenie a történetnek, és még nagyobb csodálatot kiváltania belőlem? A továbbiakból kiderül.
Író: Róbert Katalin
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 272
Eredeti ár: 2999 Ft
Fülszöveg: Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.

Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.

Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.

A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…

Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?
 A történetünk szereplői A kis herceg történetéből már jól ismert nevek alapján, Róka és Kisherceg. Nem véletlen az egybeesés, ugyanis maga a sztori is rengeteg elemében A kis herceget jeleníti meg, rengeteg szimbolikájával dolgozik. Róka egy tinédzser lány, aki új iskolájában próbálja megtalálni helyét, ami azonban nem is teljesen igaz. Bezárkózik, nem éppen úgy alakultak körülötte a dolgok, ahogyan azt ő szerette volna, így jelenleg olyan viselkedési formákat mutat, ami nem éppen tetsző a környezetében lévők számára, jegyei sem éppen a legjobbak. Kisherceg vele ellentétben nagyon jó tanuló, rengeteg fakultáción vesz részt tizenegyedikesként, mindenből kiemelkedő. Azonban nem igazán van vele tisztában, merre is szeretne továbbmenni az életben. Éppen ezért különböző foglalkozású felnőtteket keres fel, hogy megtudja, miért is érdemes azt a bizonyos munkát űznie egész életében. Természetesen két szereplőnk útja összefonódik, ugyanis Kisherceg segíteni próbál Rókának a tanulásban. "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Vajon hogyan alakul viszonyuk?

 Fantasztikus módon jeleníti meg mindazt, amit A kis herceg közvetíteni szeretne, teljesen mai formába integrálva. Nem gondoltam volna, hogy ilyen módon lenyűgöző lesz az, ahogyan ezt teszi. Nem csak egy-két idézetben és a nevekben találkozhatunk hasonlóságokkal, de közben mégis annyira egyedi lett az egész atmoszféra, amit teremtett nekünk Róbert Katalin. Alapvetően is csodálom azt, amit A kis herceg közvetít számunkra, bár megmondom őszintén, kellett egy bizonyos kor ahhoz, hogy azt értékelni is tudjam. De ezzel, hogy a fiatalok számára ilyen közelségbe hozza ezt a közeget az írónő, nem is lehetne jobban kitalálni. És ami a legjobb az egészben, hogy nem csak a középiskolás korosztály az, akit megszólítani kíván a minden tekintetében összetett, egymásra épülő témákat boncolgató kötet.

 Ez talán ismét annak köszönhető, hogy az elején említett életszerűséget ismét nagyszerűen sikerült kialakítani. A fiatalok által közölt problémák sokasága minket is ugyanúgy érint, érintett. Fontos, hogy mindezekre odafigyeljünk, és ezáltal folyamatok összességének eredményeként tekintsünk egyes megnyilvánulásokra. Mindennek van valamiféle oka, a fiataloknak pedig arra van szükségük, hogy ezeket fel is fedezzük, segítsük őket, ha úgy van. Kisherceg továbbtanulási tanácstalansága is teljesen hétköznapi probléma, amivel a fiataloknak szembesülniük kell. Az, hogy milyen módon is próbál a dolgok miértjeire választ találni, szintén a már sokat említett regény egy eseménysorozatát szemlélteti, de még mennyire mai formában. Fontos gondolatokat közvetít ezáltal a felnőttek számára is, ilyesformán is alátámasztva a korábban említetteket.

 Kisherceg és Róka kapcsolatának alakulása, valamint az egymásra gyakorolt hatásaiknak kibontakozása szintén szép gondolatokat foglal magában. Róka karaktere az érzelmi oldalt, az egyediséget jelenítette meg számomra, míg Kishercegnél éreztem leginkább az összetettséget. Mindeközben mindketten annyira tiszták, gyermekien őszinték voltak, és ebben még az sem volt hátráltató erő, hogy Róka gyakran alkalmazott trágár kifejezéseket. Mert igen, így is lehet valaki tiszta, és őszinte. Keressük az útjainkat, keresztezzük egymás életét, kapcsolatokat alakítunk ki, de talán ezeket sosem szabadna felednünk, amit ők most megmutatnak számunkra. Ezek a dolgok mindenki számára csak jót hozhatnak.

 Elvarázsolva érzem magam. Az ember nem is gondolná, milyen tekintetben tud hasonlóan jól operálni bizonyos elemekkel két történet, de közben mégis mennyire különbözőnek lenni. Különbözőnek lenni. A lehető legjobb értelemben. Bátran ajánlom mindenkinek, legyél tizenéves, szülő, pedagógus, vagy csak egy egyszerű olvasó, aki úgy érzi, hogy nem találja a helyét a nagyvilágban. "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." - szeressük, olvassuk, olvassunk a sorok között, s szelídítsük meg mindazt magunk számára is, hogy aztán egyszer s mindenkorra felelősek legyünk érte.

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.

0 Megjegyzések