Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok


 Mint ismeretes, a Főnix Könyvműhely ebben az évben is elindította az Olvasni jó! elnevezésű országos levelezési szövegértés versenyét, melyben idén már jómagam is segédkeztem, ilyen módon sikerült az Elveszett csillagok című Bíró Szabolcs remeket olvasni. Mivel a Prológuson éppen magyar írók hetét tartunk, így stílszerű, hogy ennek keretein belül be is számoljak nektek arról, hogy milyen tapasztalatokkal sikerült ellátnia a kötetnek. Alapvetően, leendő tanárként, nagyon fontosnak tartom, hogy már a fiatalabb korosztály is kezébe fogjon bizonyos könyveket, ugyanis ezeknek azon túl, hogy szórakoztató funkciója van, természetesen a fejlesztés folyamatában is igen nagy szerepet játszanak. Előszeretettel kalandozok ezeken a vizeken is, ugyanis saját tapasztalat során lehet jól kialakítani magunkban azokat az elveket, amik alapján majd akár ajánlani tudjuk azokat a könyv főszereplőivel azonos korú gyermekeknek, vagy akár saját magunk is felhasználhatjuk egy-egy foglalkozás keretében az adott szövegeket. Bár még nem olvastam Bíró Szabolcstól eddig más művet, de azt kell, hogy mondjam, már ebből az egy történetéből is levontam a következtetést: amit csinál, azt remekül teszi. Hogy miért is mondom ezt? A továbbiakban bővebben is kifejtem azt.
Író: Bíró Szabolcs
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 244
Eredeti ár: 2980 Ft
Fülszöveg: Zalán ​Peti majdnem tizenhárom éves, koraérett felvidéki fiú, aki egyedül él az édesanyjával egy szűkös mezővárosi panellakásban. Nehéz életkörülményei és iskolatársai gyakori zaklatása elől a könyvekbe menekül, miközben arról álmodozik, hogy egyszer nagy író válik belőle – csakhogy hiányzik számára az igazi téma, a valódi nagy kaland.
A bizonyítványosztás napján váratlan telefonhívást kap, aminek köszönhetően az egész nyarat a varázslatos Egerben töltheti. A város felfedezése közben ismerkedik meg a vele majdnem egykorú Tündével, akivel különös rejtély nyomába erednek: egy városi legenda szerint Gárdonyi Géza egyik sosem kiadott regényének ismeretlen, titokzatos kézirata máig ott van elrejtve valahol Egerben. Fiatal hőseink elhatározzák, hogy ők fogják megtalálni a nem mindennapi irodalmi kincset, miközben életük legizgalmasabb nyara köszönt rájuk.
Valóban létezik az ismeretlen Gárdonyi-kézirat, vagy csak kitaláció az egész? Képes-e Tünde és Peti feltörni mind az öt pecsétet, mely a rejtély megoldásához vezet? És vajon csak ők tudnak a titokról, vagy vannak mások is, akik rátennék a kezüket az értékes régiségre? Bűnözők, végvári vitézek, bátorság és leleményesség – a múlt és a jelen különös találkozása Magyarország egyik legszebb városában…
Bíró Szabolcs ifjúsági regénye az első nagy kaland és az első nagy szerelem története, ami egyszerre szól egy agyafúrt művészettörténeti nyomozásról és egy zárkózott fiú emberré cseperedéséről.
 Adott nekünk Zalán Peti, a könyv főszereplője, akit talán nevezhetnénk átlagos tizenkét évesnek, aki nem túl népszerű a saját kis környezetében. Olyannyira nem, hogy gyakran atrocitások érik az iskolában is, nem túl sok baráttal rendelkezik. Ahol csak tud, segít édesanyjának, aki egyedül neveli, így az otthoni élete sem felhőtlen. Imád olvasni, itt jön képbe a címnek és az Egri Csillagoknak a kapcsolata, ugyanis nagy kedvencéről van szó a fiúnak. A kapcsolódás itt még nem ér véget, ugyanis Peti, rég nem látott keresztanyjához készül látogatóba, majd több héten keresztül Eger városában tölti nyári szünetének boldog, felhőtlen momentumait. Itt aztán összeismerkedik Tündével, akivel aztán bizonyos nyomokat találva elindulhat egy nyomozás az állítólagos ismeretlen Gárdonyi-kézirat után, melyben az Egri csillagok történetét egy másik szereplő szemein keresztül vizsgálhatjuk. Ahogy a nyomozásuk előre halad, mi magunk is bevonódhatunk Eger, és egy kibontakozó szerelem szépségébe.

 Szerintem a mű alapötlete, miszerint egy kötelezőolvasmányhoz kötjük az egész alaptörténetet, igazán különlegesség teszi, az amúgy is jó alapokkal rendelkező kötetet. Azzal, hogy egy ilyen mai történetbe lettek integrálva információk a könyvről, de mégsem annyira direkt módon, szerintem egy extra szerepet is elláthat a gyakorlatban az Elveszett csillagok. Külön kiemelendő az a fajta szemléletmód, amellyel Eger városát elénk tárja az író. Úgy vélem, hogy ilyen, valós elemekkel tarkítva, bemutatva lehet igazán eredményes az, amit ellátni hivatott. Miközben olvastam, magam is kedvet kaptam, hogy újra bejárjam Eger fantasztikus helyszíneit, valamint én magam is tapasztalhassam azt a különleges érzést, amik már csak olvasás közben is érződtek a sorok közül.

 A könyv központi témája a nyomozás, és a közben kialakuló kapcsolat Tünde és Peti között. A nyomozási szállal sikerül úgy operálnia Szabolcsnak, hogy közben bármely korosztályba tartozó személy bátran örömét lelheti ebben a kalandozásban. Furcsamód tudja berántani magával az olvasót, de ez talán nem is annyira meglepő ennyi kalandozás, fiatalosság, izgalom mellett. Egyfajta könnyedséget áraszt magából, és valószínűleg ez egy olyan tulajdonsága lehet, ami a bevonódást, előrehaladást nagyrészt meg is könnyíti. A történetszálak összefüggése, a nyomozások egymásutánisága is csak erősíti bennünk az átívelő izgalmak kibontakozását. Nincsenek üresjáratok, nincsenek felesleges részletek, minden úgy tökéletes, ahogy van.

 Szereplők közül egyértelműen a két gyerek lesz az, aki mindenki számára a leginkább kedvelhető karakterekké avanzsálódnak. Imádtam azt az élettel teli, frissességgel megáldott, kamaszos személyiségüket, amiket mindvégig tapasztalhatunk. Könnyen azonosul velük az olvasó, akár régebbi élményekre, akár friss, korabeli problémákkal rendelkező fiatalok tapasztalataira, vagy éppen tapasztalatlanságaikra is gondolunk.

 Összességében tehát egy újabb gyöngyszemre sikerült akadnom, amihez egyszerűen élmény volt feladatokat is készíteni. Szerintem irodalom órán ezt bátran lehetne motiváció felkeltésre használni a diákok körében, hogy aztán még jobban elmélyülve a témában, a megszokott kötelező olvasmány feldolgozása is jobban, több kedvvel működhessen. Mindezek mellett a szórakozás, a fiatalok problémáival való azonosulás sem maradhat el, ezzel a tökéletes atmoszférát kialakítva a fiatalabb olvasók számára is. Aztán pedig nem kizárt, hogy többrétűen keltjük fel az érdeklődésüket, akár a város, akár a nyomozással kapcsolatos részletek, az Egri csillagok, vagy tágabb értelemben véve az olvasás iránt. Ki kapott kedvet átszáguldozni Eger utcáin egy kerékpárral? Induljon a kalandos utazás!

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.

0 Megjegyzések