Szilágyi Zoltán: Acélgólem


 Most egy olyan kötetről hoztam nektek értékelést, mely több tekintetben is aktuális a jelenlegi időszakot nézve. Elsősorban a Prológus Steampunk-hetéhez kapcsolódóan, ugyanis kis hazánkban szerencsére a Főnix Könyvműhely jóvoltából mindig gyarapodik az újdonságok listája ehhez a nagyszerű témakörhöz. Annak idején mikor elsőként merültem el gépektől és gőztől fűtött világokban, hihetetlen módon el tudtak varázsolni különleges atmoszférát teremtve körülöttem. Az Acélgólemnek immáron másodjára sikerült megnyernie magának, ugyanis újráztam vele. Rövidségéből és a történet érdekességeiből fakadóan ez talán nem is annyira meglepő. Másrészről pedig azért is aktuális a fiatalabb, középiskolás tanulók számára, ugyanis a kiadó által működtetett Olvasni jó! versenyen az elérhető könyvek listájában ezt is választhatják a versenyben résztvevők. Érdemes megnézni, ugyanis 2017. október 6-a a nevezési határidő.
Író: Szilágyi Zoltán
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 156
Eredeti ár: 1980 Ft
Fülszöveg: Történetünk ​kezdetén az első világháború sújtotta Angliában találjuk magunkat. Dr. Cole, a rejtjelek avatott szakértője, egy bombázás során elveszítette családját, amit képtelen feldolgozni. Gyógyszerek okozta kábulatban telnek egyhangú napjai a Queen Mary katonai kórház zártosztályán. Egyetlen társasága Amram, az izgága órásmester, aki miniatűr szerkezetek megépítésével szórakoztatja magát és sorstársait.

Amikor Bransford parancsnok és Jabari közlegény átlépik a kórház küszöbét, Cole és Amram hamarosan az „Acélgólem” utáni hajsza kellős közepén találják magukat. A kis csapat a belga Lord Pottsal kiegészülve átvág a borzalmakkal teli frontvonalon, hogy elérje célját… ám hamarosan kiderül, hogy a gólem csupán aprócska darabja a szférákon átívelő kirakósnak.

A Kedves Olvasó a Káoszszív sorozat első kötetét tartja a kezében, amelyben Szilágyi Zoltán olyan gőzzel és acéllal hajtott világokba kalauzolja, ahol senki sem az, akinek először hisszük, vagy akinek ők hiszik saját magukat. A steampunk kedvelői számára igazi csemegét jelent majd a történet, ahol a káoszszívek birodalmakat teremtenek, vagy taszítanak pusztulásba.
 Mint ahogyan a nagyon látványos borítón is láthatjuk, egy sorozat első kötetéről van szó az Acélgólem esetében, így egyfajta felvezetésként szolgál egy összetettebb történetre tekintve. Főszerepben Dr. Brandon Cole-t ismerhetjük meg, aki a különböző őt ért traumák után rehabilitációra szorul, így egy katonai kórházban tölti mindennapjait. Azonban egy nap felkeresik, és egy olyan üggyel találja szemben újra magát, amellyel már korábban is lelkesen foglalkozott. Ugyanis amellett, hogy tanárként dolgozott, különböző rejtjelek megfejtésében is érdekeltként foglalkozott. Hamar kiderül, hogy ennek apropója egy Acélgólem néven emlegetett szerkezet, mely szörnyű pusztításokat végezve gyilkol. A kérdés már csak az, hogy melyik csapatnak sikerül megfejtenie ezt a különös szerkezetet, hogy akár a maga oldalára állítva világuralomra is szert tehessen. Mindeközben a józan ész és őrület határán egyensúlyozunk a Káoszszív pontosabb megértése irányába.

 Legnagyobb erőssége ennek a kis kötetnek, hogy egyszerűen fogalma sem lehet róla az olvasójának, merre is tartunk az események folyásával. Ha már események, akkor az ember azt gondolhatná, ilyen terjedelemben nehéz úgy alkotni, hogy az fordulatos és pörgő is legyen egyszerre. Ellenben jelen esetben ez abszolút megvalósult, és annak ellenére, hogy ifjúsági könyvről ejtek szót, nem az általában alkalmazott klisé halmazokkal operált az író, ami szintén erősen kiemelendő. Ehhez hozzáfűzve mindenképpen meg kell említeni, hogy nem egy tipikusan boldog kimenetelű, boldog légkörrel rendelkező világot tár elénk Zoltán. Bár valamilyen módon ez hozzátartozik a "steampunk-érzés" kialakításához, szóval ezzel nagyszerűen operál a történet. Az külön pozitívum, hogy az események előrehaladtával úgy épít fel egy sokkal nagyobb, több kötetre is izgalmakat biztosító világot, hogy közben fent tudja tartani az érdeklődést.

 Felvonultatott szereplők egytől egyig nagyon élethűnek bizonyultak, és az egymásra gyakorolt hatások, kapcsolati hálózataik, annak ellenére is szépen működtek, hogy speciel nem is olyan sok, követhetetlen mennyiségű karaktert szerepeltetne. Dr. Brandon Cole karaktere, ahogyan az várható is erősen kiemelkedik a többiek közül. De mindeközben olyan vegyes társaságot kapunk, hogy az őrültség határai mellett már nehéz eldönteni, hogy pontosan kiről is mit gondoljunk. Ez az érzés még olvasás után is fennmaradt, így teljesen biztos érzéseink ezzel kapcsolatban is csak a történetfolyam legvégén várhatóak.

 Összességében egy nagyon erős sorozatkezdő kötetet forgathat a kezében, aki vállalkozik elolvasására. Rövidségét ellensúlyozza nagyszerűsége és az, hogy türelmetlenebbek már a második részt is beszerezhetik, amelyben kicsit bővebben olvashat szereplőink kalandjairól, immáron sokkal nagyobb díszletek között. Kíváncsian várom, hogy a folytatásban tudja-e majd tartani az adott szintet, mindenesetre bizakodóan és nagy reményekkel várom, hogy minimum ehhez hasonlóan tudjon majd lenyűgözni, ha nem még ennél is jobban. Szívesen mozognék olyan otthonosan ebben a történetben, mint ahogyan most is tettem. Talán ez az író otthonos világalkotásának köszönhető, hiszen biztos vagyok benne, hogy ő már járt bizonyos szférákban.

Értékelés:
Borító:

Üdvözlettel: Uszáma.


0 Megjegyzések