2017 #1 Book haul


 Már elég régen nem volt book haul bejegyzés, így éppen itt volt már az ideje, hogy ezt bepótoljuk. Egy kicsit érdekesen jött ki a lépés, ugyanis Könyvfesztivál előtt készítettem el ennek a bejegyzésnek az alapját, így az ott megszerzett könyveim nem lesznek benne, annak majd egy külön beszámolót szánok. Ha a kapott könyvekre kiadókra bontva tekintünk, akkor eddig az állapotig a Könyvmolyképző vezetne 4 könyvvel. Ezek közül már mindet volt szerencsém elolvasni, és egy kivételével az összesről olvashattok már értékelést is az oldalon. Bessenyei Gábor Az Olimposz legyőzése sorozat első két része nem aratott osztatlan sikert, míg az első rész 4 pontot, és viszonylag nagyobb figyelmet, addig második része a fejlődés elmaradása miatt sajnos már csak 3 pontot kaphatott. Annál jobban kedveltem meg Róbert Katalin: Kezdjetek el élni! című könyvét, melyet bátran ajánlok mindenkinek! Gulyás Péter könyvéről szóló értékelésemet is hamarosan olvashatjátok, annyit azonban már most elárulhatok, hogy ez volt az, ami a legnagyobb elismerést gyűjtheti majd be tőlem.

 Főnix Könyvműhelyes könyveket tekintve ismét egy sorozat első két részével gyarapodtam, melyeket már szintén elolvastam, és Az Archívumot már értékeltem is nemrégiben. Victoria Schwab stílusa, világalkotása teljesen magával ragadott, biztos vagyok benne, hogy további munkásságait is lelkesen fogom nyomon követni. Howard Matheu különös esetei sorozat legújabb elemét is boldogan vettük kezünkbe, Holden Roseban most sem kellett csalódnom, a Hófehér kelepce nagyon jó kikapcsolódást nyújthat a "kicsiknek" és rendíthetetlen felolvasóiknak is.

 Végezetül két Maxim könyv maradt. Elsőként a Veled minden hely ragyogó-t olvastam, ami még mindig elképesztő hatást gyakorol rám, szintén nagy kedvencet avathattam általa, de az értékelésemben már kiveséztem legtöbb momentumát. Míg A Lusitania titkai című könyvet jelenleg is olvasom. Ami egy kicsit meglepett, hogy nem történetbe ágyazva kapjuk meg a Lusitania hajónak sztoriját, hanem egy valós dokumentumregényt olvashatunk. A témában érdekeltek egy igen részletes, kidolgozott művet ismerhetnek meg benne.

 A továbbiakban elolvashatjátok a könyvekhez tartozó fülszöveget, valamint a képeken a könyveket is csodálhatjátok. :) Ti miket szereztetek be az utóbbi időben?

Fülszöveg: Marcell, ​Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.
Ráadásul túléli. 
Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába. 
Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő. 
Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg. 
Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is. 
De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt? 
Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?
Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.
És kezdetét veszi az istenvadászat…

Fülszöveg: Indul az újabb istenvadászat! 
Marcell, Erik és Adria nyara más, mint a kortársaiké, hiszen a tanév végén hihetetlen kalandokba keveredtek. Lenyűgöző kalandokat éltek át, leleplezték az áruló görög istent és helyrehozták az időzavart. 
Ám valami még sincs rendben. Egyre több furcsaság akad a jelenben. 
Hogyan kerülnek hárpiák egy panelházba?! 
Zeusz kérésére visszautaznak az ókori Görögországba, megtalálni a medréből eltűnt alvilági folyót, aminek vízétől a holtak elfelejtik az emlékeiket. 
Az alvilág már az összeomlás szélén áll, az idő szövete meghasadt, és mitikus szörnyek szöknek át a jelenbe. 
A jövő harcosai versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a feledés folyóját, mielőtt minden összeroppan. Ám ahogy nyomoznak, és megismerik az istenek korábbi tetteit, egyre több szörnyűségről hallanak. Talán még nagyobb a veszedelem, mint gondolták… 
Hőseink újabb sodró kalandra indulnak. Tarts velük az izgalmas úton!

Fülszöveg: Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem.
Marci mindössze ennyit ír a feleségének, barátainak és az édesanyjának, amikor kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült.
Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése.
Vajon mit kell feladnia feleségének, hogy visszakaphassa régi életét?
És a többiek? Mihez kezd nélküle a sodródó Zsófi, mivel kell szembenéznie a meleg Vencelnek, és mire döbben rá Margó, aki talán az életét is feláldozná a gyermekeiért?
Egy biztos: dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne?
Róbert Katalin lebilincselő története szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé.
Kik vagyunk? Mit tehetünk, ha az életünk új utakra hív?
Fülszöveg: „Úgy ​akarnak rajtunk abortuszt végrehajtani, hogy már régen megszülettünk.” 
Perzselő, kora nyári nap, és egy filozófiatanár, akinek elhullnak az érettségizői. Az egyik holnap nélkül, öntudatlanul várja a halált. A másik végigvágja az ereket a csuklóján. Nincs más nyom, csak az óránkénti SMS, ez tudatja, hogy a lány még nem vérzett el. 
Mi ez, egy különös hatalmi játszma? Vajon hol a pendrive, ami kulcsot ad mindenhez, és megállíthatja a pusztulást? 
A cinikus, fiatal filozófiatanár küzd, kutat, megpróbálja megakadályozni a megakadályozhatatlant, és visszafordítani a visszafordíthatatlant. Válaszokat keres olyan kérdésekre, melyeket senki sem szeretne feltenni. 
Útján nem csak halál, de nagy filozófusok gondolatai is elkísérik. A létezés új értelmet nyer, ha közel a pusztulás. 
Egy olyan világban, ami a szeretet tagadására épül, létezhetnek még hősök? 
Vajon akad bárki köztünk, aki ártatlan? 
„Ha az ember elgondolja, milyen végtelen az idő és a tér, ami a világot alkotja, és ha belegondol, hogy mennyire apró és megmagyarázhatatlan pontja ő e végtelenségnek, megrémül. Ha nincs hazugság, csak a rémület marad. A végtelen térségek örök hallgatása ugyanis rettegéssel tölt el bennünket.” (Pascal) 
Intellektuális thriller azoknak, akik szeretik a kihívásokat

Fülszöveg: Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és még nem tudok síelni.

Ráadásul, ahogy a dolgok állnak, ez a legkisebb gondom, mert a szállodát teljesen elzárta a külvilágtól a hó, így itt ragadtunk. Huszonkét gyerek, három tanár, négy fő személyzet, tizenkét vendég, köztük két bankrabló. 
Gil azt mondja, semmi gond nem lesz, ha nem ugrálunk. De ő nincs itt, csak Nita, és én, a fehérség közepén. Na, meg ez a nagy csönd. 
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.

Fülszöveg: Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.

Fülszöveg: Már ​tizedik hónapja tartott az első világháború, amikor 1915. május 1-jén a kor egyik leghatalmasabb, leggyorsabb óceánjáró hajója, a Lusitania útra kelt a New York-i kikötőből Liverpool felé, soha nem látott számú gyermekkel a fedélzetén. Az utasok meglepően nyugodtak voltak, annak ellenére, hogy Németország háborús zónává nyilvánította az Anglia körüli tengereket. A német tengeralattjárók, az U-boatok már hónapok óta rettegésben tartották az Atlanti-óceán északi részét. A Lusitania kapitánya, William Thomas Turner nagyon hitt az úriemberekhez méltóan korlátozott hadviselésben, melynek köszönhetően száz éve biztonságban voltak a civileket szállító hajók. Németországnak ugyanakkor feltett szándéka volt, hogy megváltoztatja a játékszabályokat, és Walther Schwieger, az Unterseeboot–20 kapitánya készségesen valósította ezt meg. Eközben egy szigorúan titkos brit hírszerző különítmény követte Schwieger U-boatjának mozgását, de erről senkinek sem számolt be. Miközben az U–20 és a Lusitania Liverpool felé haladt, számtalan erő, hatalmasak és fájdalmasan kicsinyek – önhittség, köd, egy gondosan őrzött titok és más dolgok – egyesültek, hogy a történelem egyik legnagyobb szerencsétlenségét okozzák.

Fülszöveg: Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

Fülszöveg: Mackenzie ​Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.
Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?

Üdvözlettel: Uszáma.


0 Megjegyzések